Spájzmirigy

Rohadt dolog ez a túlsúly. A kapaszkodó, csimpaszkodó plusz kilók, melyek sunyin, vegytiszta rosszindulatból, észrevétlen gyűlnek, gyarapodnak az évek alatt, mígnem egyszer találkozom valakivel és azt mondja nekem:

„De jól nézel ki! Híztál!?”

Miközben szája szórja a szitokszavak legalját, én beszűkült tudattal, nano-időbe lassulva csak az arcán szabályosan mozgó nyílást látom, amin hömpölyög ki a szó, amit még önmagamnak sem vallok be. Mi több, ha néha eszembe is jut, azonnal elhessentem a szembesülés gondolatát.

„De jól nézel ki! Híztál?”

Az egész egy fél másodperc, de én a római hadjáratok súlyát és kínját érzem át, s próbálom pozitívan felfogni a kurta kis kurva mondatot. Közben úgy érzem magam, mint a karácsonyra vágósúlyba ért malac, nyakon szúrás előtt az ólban.

Na, de az, hogy csak a gazda szeme hizlalta fel, az nyilván tudományos tévhit. Meg is beszéltük a kozmetikában Vicussal, - aki nem mellesleg isteni műszempillákat ragaszt - hogy ha a Zsoci is csak bámulna engem, nem lenne akkora seggem, mint az ólajtó, hogy szövegkörnyezetben maradjak. Az is szerencse, hogy Zsocesz nem kurtafarkú. Így odaér, ahova kell. Érted, ugye?! Huncut vagy!

Csak az a baj, hogy leszoktunk a cigiről — na jó, kocába néha elszívunk egy-egy szálat — és mindig hoz valami nasit fizukor. De nem negatívkodom. A lényeg, hogy a malac is jól néz ki, szép kövér. Na ja. Már csak egy mackónadrág hiányzik róla.

Szóval, hát, köszi szépen, igen, sajnos felcsúszott tizenöt kiló. De lehet, hogy húsz. Az évek alatt, észrevétlen. Tudod, nincs nálunk tükör, mérlegre meg elvből nem állok évek óta és a régi nadrágok helyett is újakat vettem. Na jó, nagyobbakat. Az ember végül is néha felújítja a ruhatárát, nem? Főleg, ha kihízta.

Meg hát sajnos a spájzmirigy. Az orvos szerint rendben van, de én nem hiszek neki. Béla bá’ menyének a lánya is így járt. Tudod, az a kis bögyös a presszóból. A spájzmirigy betett neki rendesen és meghízott. Igaz jó, étvágya is van, de hát az a jó, hadd egyen! Csak a spájzmirigy, az nem bírja a lekváros grízes tésztát és beáll tőle a cellulitisz. Aztán reng a has, mint a löttyedt narancs, vagy a kőt-tészta. Sajnos nem lehet mit tenni. Mondom, a spájzmirigy az olyan érzékeny, hogy a szalonnás tojás zsemlével végképp kikészíti. De enni azért csak kell, mert attól egészséges az ember. Meg hát a habos-babostól és hétvégén frencsfrász hambival. Az energiát az adja végül is. A szénhidrát! Anélkül nincs is élet! Norbi is azt mondta. Akkor? Én vitatkozzak vele?

A cukrozott szilvás gombóc nudlival sem árt, hiszen színtiszta gyümölcs. Mint a pálinka. Az is vega. Ne viccelj! Igaz, az epém egy picit csipkod tőle, de legalább a spájzmirigyem bírja.

Figyelj, jól érzem magam alapvetően. Negyven leszek, de a körmös meg nem mondaná. Persze, kicsit zavar a derekam a sztrecsiben, de nem vészes. Mozogni? Ja, hát mozgok eleget a konyhában, meg az udvaron és a gyereknél a bérházban. Korán kirepült, hát na. Van ilyen. A földszinten lakik szerencsére. Pár lépcsőfok. A több mozgást sajnos nem bírja a spájzmirigyem. Azonnal kifulladok. Szuszogok, mit tagadjam. Meg izzadok és azt utálom, mert zavarja a sminket. Ha Zsoci nem tud elvinni melóba kocsival, én busz után sem futok! Hagy menjen, majd jön a következő!

Miről beszélsz? Már ne is haragudj! Nem vagyok én alkoholista! Töményet szigorúan csak ünnepnapokon! Szülinap, névnap az természetes, mert most sértsem meg az ünnepeltet? A hétvégi egy lazulásképpen, az nem is számít, hiszen jót tesz az idegrendszernek. Tulajdonképpen gyógyszer, csak nem árt a májnak, mint az a rengeteg kémikália, amit reklámoznak. Fúj! Na, engem nem vezetnek meg!

Szóval igazándiból nem tudom, hogy ugrott fel az a húszas. Ilyen fajta vagyok. Anyám? Dehogyis! Mint egy szál bél egész életében! Apu dettó. Piszkafa.

Nem, nem, én sem voltam mindig ekkora, de könyörgöm, a genetikával nem lehet vitatkozni.

Alig eszem, mozgok, mégis szűk minden ruhám. Rohadtul idegesít. Szerintem központilag változtattak a ruhaszámozáson.

Figyusz, itt egy pékség! Te is kérsz croissant-t?