Pszichoragadozók

A lelkünkért folytatott harc legmagasabb fokán álló földi csúcsragadozó a pszichiáter. Követi őt a pszichológus, aki kifinomultabbnak, szofisztikáltabbnak hiszi magát és módszereit, de minden kétséget kizáróan őt is csak az érdekli, hogy megkaparintsa a lelkünket. A lelkünket, amelynek létezését saját tudománya sem ismer el. A pszichiáter és a pszichológus tehát azután kapkod, amiről azt állítja, hogy nincs. Frusztráló lehet, hogy a lélek helyett be kell érjék az egóval, mert a lélektannak — neve ellenére — csak az marad. Földi egónk óriási potenciálja és tárháza. Ami persze nem kevés, mégsem az igazi. A terapeuták, coachok, életmód-tanácsadók, egyéb segítőszakmák űzői pirañha-raj módjára szaggatnak le információ-morzsákat, módszereket a fentebb említett két szakma tudástárából. Vérre menő küzdelem és játék folyik a „lelkünket” mindenáron megmenteni akarók között.

Hogy hol vagyunk mi ebben a játszmában? Leginkább sehol. Elvesztünk, mielőtt a rendelőbe léptünk volna, melynek tulajdonosa, tudják, csak abban különbözik tőlünk, hogy nála van a kulcs. Mármint az ajtókulcs. Mert a probléma megoldásának kulcsa, az mindig nálunk van.

Óránként több tízezerért elhitetik velünk, hogy segítenek, megoldják, megmutatják, kivesézik, de a legtöbb esetben saját problémáikat sem tudják feloldani, meghaladni. Nagyon hamis próféták. Néhány kivételtől eltekintve, majdnem mindig rossz, esetleg semmilyen családi, párkapcsolati háttérrel vagy épp tudományos alapokon hülyére nevelt utódokkal. Hisz’ a fodrásznak is mindig a legborzalmasabb a frizurája. Csak a fodrász tudja ezt.

A pszí szakma legtöbb képviselője azonban vagy nem tudja, (amit egyébként kizártnak tartok, hiszen a képzés során kiderül), vagy nem érdekli, de leginkább tudja, s kiválóan elrejti saját személyiség- és egyéb zavarát. Amit mutat, az a maszk, a megmentő Batman vagy Spiderman. Gyakorlatilag majdnem minden terápia a „vak vezet világtalant” szituációs gyakorlatot mintázza. Tudom, tudom, hogy ez „nem is igaz”, s módfelett kellemetlen lehet ilyet olvasni annak, aki ebben érintett, viszont minél kellemetlenebb, annál inkább igaz.

A pszichoragadozók általi információ-cunami riadót már rég ki lehetett volna adni, mert fullasztóan sok publikáció, útmutatás, felvilágosítás, okoskodó okosság ömlik kérve kéretlen a létezés terébe. Mintha csak egyfajta nyilvános önfejlesztés folyna ragadozókörökben, s ahogy ráébrednek valamire önmagukkal kapcsolatban, közléskényszert érezve, azonnal a nyakunkba zúdítanak mindent, amiről azt képzelik, hogy a bölcsek köve. S mindegyik azt gondolja, hogy az ő köve a legbölcsebb. Így aztán a pszichoragadozók igen gyakran egymás prédái. Tudásmorzsákon marcangolják egymást, miközben tudományuk központi elemét, ami az ember lenne, tárgyiasították.

Ne képzelje, hogy amikor a központi egészségügyi rendszeren belül nagy nehezen időpontot kap terápiára, s besétál a titkok fehér ajtaján, ami mögött megértést remél, ott várja a nagy mágus, aki teljes odafordulással, néhány jól irányzott mondattal sínre teszi az életét. Nem. Nagy valószínűséggel egy maga is problémákkal küszködő, agyonhajszolt, a pszichoragadozók alsó kasztjához tartozó közalkalmazottal fog szemben ülni. Kifacsarva a sok hülyétől, akik napi nyolc órában szívják az életenergiáját, majd amikor már nagyon tropára ment, meglátogat egy magasabb kasztban praktizáló ragadozót. Vagyis szupervízióra megy. Az igazi nagy halak valódi médiasztárok. Mondhatni pszichopredátorok. De csak a felületi karcolaton. Számomra nemcsak az megdöbbentő, milyen alapvető, banális és evidens narratívákkal lehet adásokat, emberi fejeket és bankszámlákat megtölteni, hanem az is, hogy mennyire kevéssel beérik az emberek. Mondhatni, ha két alacsony színvonal találkozik, egymást kioltják, s létrejön a nagy semmi. Mint a kiegyenesedett EKG-görbe.

A pszichoragadozók nagyon távoli szegletében található a kedvencem, aki látszólag se nem pszicho, se nem ragadozó, viszont neki is a lelkünkre fáj a foga. Ő boldogságszakértő, aki luciferi bűbájjal hiteti el, hogy igen és igen, ha vele tart megtanulni a csodametódust, akkor a boldogság garantált, mindössze egy (vagy több) boldogságmenedzser-képzést kell elvégeznie huszonötezer forintért, de van prémiumcsomag is, sokkal többért. Ne feledje, hogy a prémiumcsomag prémium — de akár extra! — boldogsággal jár!

Kicsit ünneprontó, hogy hiába egyre több a pszichoragadozó, a tárgyiasított emberek problémái nemhogy csökkennének, de épp ellenkezőleg. A pszichoragadozók számának növekedése egyértelműen azt jelzi, hogy mind többen és többen igyekeznek a tudomány segítségével megoldást találni saját lelki gondjaikra, ami nagyon jó kezdeti lépés.

De miért kell másokkal is foglalkozni, mielőtt maguk rendbe jönnének? Csak nem azért, hogy a hozzájuk fordulók félrediagnosztizálásából adódó félrekezelések okán még többen lökődjenek a pszichológia, pszichiátria eseményhorizontjára, ahonnan elkerülhetetlenül belezuhannak abba a fekete lyukba, melynek elkerülése reményében keresték fel a pszichoragadozókat?

Ettől viszont sokaknak tényleg kisimul az EKG-görbe.