Minden vendégem különleges

Repülőgép-karbantartással foglalkozott, amikor egy ismerőse azt mondta neki: inkább emberekkel kellene dolgoznia. András akkor még nem tudta, milyen irányba induljon. Egy tanfolyam, az első sikerélmény és a további tanulás azonban új hivatáshoz vezette. Közel tíz éve foglalkozik csontkovácsolással, és a munkájában a személyes figyelemnek éppúgy helye van, mint a megtanult mozdulatoknak.

Andrásnál a találkozás beszélgetéssel kezdődik. A hozzá érkező leül, elmondja, mi hozta, hol érez kellemetlenséget, és milyen helyzetekben jelentkezik a panasza. András időt hagy arra is, hogy a vendég megérkezzen, feloldódjon, és kialakuljon közöttük valamiféle bizalom.

Ez számára hozzátartozik a munkához. Amikor ő fordul valakihez segítségért, ugyanezt a figyelmet várja: szánjanak rá időt, hallgassák meg, és vegyék komolyan azt, amivel érkezett.

Az emberek iránti érdeklődése régebbi, mint a mostani hivatása. Gyerekkorától vonzották a különös történetek, a spiritualitás és a hétköznapokon túli világ kérdései. Később különböző módszerekkel ismerkedett meg, miközben a munkája egészen más területhez kötötte: repülőgépek karbantartásával foglalkozott.

A váltás gondolatát végül egy ismerőse fogalmazta meg helyette. Úgy látta, Andrásnak emberekkel kellene dolgoznia. A megjegyzés elindított benne valamit, és tanfolyamot kezdett keresni. Végül egy csontkovácsképzésre jelentkezett, bár kezdetben nem érzett különösebb vonzalmat iránta. Úgy gondolta, elmegy, tanul valamit, és majd kiderül, mit kezd vele.

A tanfolyamon aztán váratlanul megtalálta azt az élményt, amely továbbvitte. Az oktató által bemutatott egyik mozdulatot elsőre sikerült kiviteleznie. Ma sem csinál ebből nagy legendát: lehet, hogy szerencséje is volt, mondja. A sikerélmény azonban valódi volt, és felébresztette a kíváncsiságát.

Elkezdte keresni, hol és kitől tanulhat tovább.

Azóta közel tíz év telt el. A kezdeti érdeklődésből olyan munka lett, amelyet ma is szeretettel emleget. Amikor arról kérdezzük, mit jelent számára ez a hivatás, egyszerűen fogalmaz:

„Igazából nekem ez egy szerelem.”

A lelkesedés mellett a megélhetés kérdésével is meg kellett barátkoznia. Eleinte nehéz volt kimondania, mennyit kér a munkájáért. A segítő szándék és a díjazás összeegyeztetése tanulási folyamat volt számára. Idővel megtanulta, hogy a ráfordított időnek és munkának helye van ebben a beszélgetésben is.

A vendégekkel kialakuló kapcsolat viszont jóval túlér az időpont egyeztetésén. A rendszeresen visszatérő emberekről tudja, mi foglalkoztatja őket, milyen változások történnek az életükben. Emlékszik egy költözésre, egy tervre, egy jogosítvány megszerzésére, és legközelebb rákérdez, hogyan alakult.

Ezek apró gesztusok, mégis sokat elmondanak arról, hogyan figyel másokra.

Amikor egy különleges vendégről vagy emlékezetes történetről kérdezzük, rögtön válaszol:

„Minden vendégem különleges.”

A beszélgetés során egy telefonhívást is felidéz. Az időpont és a részletek egyeztetése után a leendő vendég bizonytalanul megkérdezte, zavarja-e őt a származása. András számára a kérdés váratlan volt. Úgy gondolja, aki hozzá fordul, annak ugyanaz a figyelem jár, függetlenül a származásától vagy a vallásától. A személyes hite fontos része az életének, de a vendégeitől nem várja el, hogy osztozzanak benne.

A munkájáról beszélve többször visszatér a tanulásra. Az évek alatt többféle fogást és módszert ismert meg, és azt tapasztalta, hogy a gyakorlatban mindenkinek kialakul a saját stílusa. Ebben szerepe van a testalkatnak, a mozdulatok kivitelezésének és az egyéni tapasztalatnak is.

Közben olyan helyzetekkel is találkozik, amelyekben az előre elképzelt megközelítés nem hozza a várt eredményt. Ezek új kérdéseket vetnek fel benne. Miért nem működött? Mit nem vett észre? Van-e más módszer, amelyet még nem ismer? És hol húzódik a saját tudásának határa?

A további képzésekben ezekre is keresi a választ. Szívesen látna olyan szakmai közösséget, ahol lehet kérdezni, tapasztalatot cserélni és egymástól tanulni. A tudás megosztását azért tartja értékesnek, mert ő maga is tudja, mennyit jelentett számára egy-egy újonnan megtanult fogás.

A mozgás a saját életében is visszatérő téma. Újra elkezdett konditerembe járni, és személyesen is érzi a különbséget aközött, amikor rendszeresen mozog, és amikor ez háttérbe szorul. Az otthoni gyakorlás nehézségeiről pedig ismerősen beszél: előbb egy kávé, aztán a mosogatás, még valami elintéznivaló, és már el is telt az idő.

Neki ezért sokat segít, ha a mozgásnak kijelölt helye és ideje van. Ha valahová el kell indulni, könnyebb megtartani az alkalmat, és idővel szokássá tenni.

András négyéves kora óta kötődik a 17. kerülethez. Bár élt máshol is, életének jelentős része ide kapcsolja. A helyi kötődés mellett ma már az életkorával járó tapasztalatot is értéknek érzi.

Azt mondja, a középkorúságban azt szereti, hogy jobban ismeri önmagát. Felismeri, miben jó, és könnyebben belátja azt is, amihez nem ért. Több helyzetet látott már, jobban átgondolja a döntéseit, és kevésbé akar mindent erőből megoldani.

Ez a nyugodtabb önismeret a beszélgetés egészén végigvonul. A pályaváltás történetében, a további tanulás igényében és abban is, ahogyan a vendégeiről beszél. Az ismerőse egykor azt mondta neki, emberekkel kellene foglalkoznia. András azóta megtalálta ehhez a saját útját: beszélgetéssel, figyelemmel és azzal a kíváncsisággal, amely újra meg újra tanulásra készteti.

A személyes találkozás egy beszélgetéssel kezdődik.

Szeretnéd megismerni András munkáját, vagy kérdésed van a kimozgatásokról? Vedd fel vele a kapcsolatot, beszéljétek át, mivel fordulnál hozzá, és egyeztessetek időpontot. Nála arra is jut idő, hogy elmondd, mi foglalkoztat. Vidd magaddal a FixInfo-t és kedvezményben is lesz részed!!