Mi a baj a Halloweennal?

Avagy mióta kell útlevél egy ünnephez?

Amikor egy töklámpásból nemzeti ügy lesz, talán érdemes elgondolkodnunk azon, mit is jelent valójában a hagyomány.

Minden évben, október végén ugyanaz a műsor. Megjelennek a töklámpások, a boszorkányjelmezek, a csontvázak, és velük együtt megérkeznek a hagyományok önjelölt őrei is.

„Ez nem magyar ünnep!” – hangzik a felháborodott kiáltás.

És valóban. A Halloween mai formájában nem magyar eredetű ünnep.

De mielőtt felháborodásunkban kidobnánk a faragott tököt az ablakon, tegyünk fel egy egészen egyszerű kérdést:

Tulajdonképpen melyik ünnepünk magyar eredetű?

Kezdjük mindjárt a karácsonnyal!

A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. Jézus születésére emlékezünk, aki történetesen nem a Kárpát-medencében született, és a kereszténység sem magyar találmány.

A karácsonyfa-állítás szokása német nyelvterületről terjedt el, Magyarországon pedig a 19. században vált egyre népszerűbbé.

A betlehemezés keresztény hagyomány, az ajándékozás mai formáját pedig számos európai kulturális hatás alakította.

Mégsem jut eszünkbe karácsonykor azt kiabálni, hogy „Ez nem magyar ünnep!”

Miért?

Mert megszerettük. Mert a családunk életének része lett. Mert generációk óta együtt ünnepeljük.

Vagyis egy hagyomány attól is válhat a miénkké, hogy befogadjuk, alakítjuk és továbbadjuk.

És mi a helyzet a húsvéttal?

A húsvét szintén keresztény ünnep, amely Jézus feltámadására emlékezik. Gyökerei a zsidó pészah ünnepéhez is kapcsolódnak.

A tojás az élet és az újjászületés régi jelképe, a húsvéti nyúl pedig elsősorban német kulturális közvetítéssel vált ismertté.

A magyar locsolkodásnak ugyanakkor sajátos, helyi népszokásai alakultak ki.

Tehát itt is különböző eredetű hagyományok találkoznak, és együtt alkotják azt, amit ma magyar húsvétként ismerünk.

És ettől szép.

Mert nem az a fontos, hogy egy szokás honnan indult, hanem az, hogy mit jelent számunkra.

Mindenszentek és halottak napja – ezek honnan jöttek?

Itt válik igazán érdekessé a történet.

November 1-je, mindenszentek napja a nyugati kereszténység ünnepe, november 2-a pedig halottak napja, amikor az elhunytakra emlékezünk.

Ezek sem ősi magyar eredetű ünnepek. A keresztény vallási kultúrával és annak európai fejlődésével váltak hagyományaink részévé.

Ráadásul a Halloween elnevezés az All Hallows' Eve, vagyis mindenszentek előestéje kifejezésből származik.

Micsoda meglepetés!

Az a Halloween, amelyet sokan a keresztény ünnepekkel szemben állítanak, történetileg maga is kapcsolódik mindenszentekhez.

A Halloween történetében a régi kelta Samhain-ünnephez kötődő szokások és a későbbi keresztény, illetve népi hagyományok is szerepet játszottak. A pontos történeti kapcsolatok azonban összetettebbek annál, mint hogy egyetlen ősi ünnepből vezessünk le mindent.

A mai jelmezes, édességgyűjtős Halloween pedig jelentős részben az észak-amerikai kultúrában nyerte el közismert formáját.

De ettől még nem válik automatikusan valamiféle kulturális fenyegetéssé.

Akkor van egyáltalán magyar ünnepünk?

Természetesen van!

Március 15-e, augusztus 20-a, október 23-a történelmünk meghatározó eseményeihez kapcsolódnak.

Vannak sajátos magyar népszokásaink, ünnepi hagyományaink, amelyek évszázadok alatt formálódtak.

De még ezek között is találunk olyanokat, amelyeknek európai párhuzamai vagy régebbi, más kultúrákból származó elemei vannak.

Mert a kultúra soha nem légmentesen lezárt doboz volt.

A magyar kultúra sem úgy született, hogy egyszer valaki meghúzta a határokat, és kijelentette: mostantól semmi idegen nem jöhet be.

Éppen ellenkezőleg.

A kultúránk gazdagságát részben az adja, hogy képes volt különböző hatásokat befogadni, átalakítani és a saját képére formálni.

És akkor mitől olyan félelmetes a Halloween?

Egy töklámpástól?

Egy boszorkánysüvegtől?

Attól, hogy a gyerekek jelmezbe öltöznek, nevetnek, édességet gyűjtenek, és egy estére szellemeknek vagy vámpíroknak képzelik magukat?

Érdekes módon a farsangon senki nem lepődik meg, ha a gyerek ördögnek, boszorkánynak vagy csontváznak öltözik.

Februárban ez kedves népszokás.

Októberben pedig egyesek szerint már a civilizáció végét jelenti.

Nem különös?

Természetesen lehet nem szeretni a Halloweent. Lehet idegenkedni a túlzott amerikai kereskedelmi felhajtástól, a műanyag dekorációktól és az üzletekben megjelenő újabb vásárlási kényszertől.

Ezek teljesen érthető kifogások.

De egészen más valamit nem szeretni, és egészen más azt állítani, hogy másoknak sem lenne szabad ünnepelniük.

Amikor egy töklámpásból világnézeti csata lesz

A Halloween körüli vitákban időnként egészen meglepő párhuzamok is előkerülnek.

Van, aki az idegen kulturális hatások elleni küzdelem jelképének tekinti, mások különféle társadalmi és identitáskérdésekkel, akár az LMBTQ-témával is összemossák.

Pedig egy jelmezes, őszi ünnep és az emberek szexuális irányultságával vagy identitásával kapcsolatos kérdések között nincs szükségszerű összefüggés.

Miért kellene minden kulturális különbségből ideológiai csatát csinálni?

Miért nem tudunk egyszerűen elfogadni valamit, ami másnak örömet okoz, nekünk pedig semmilyen kárt nem okoz?

És legfőképpen: miért gondoljuk, hogy a saját hagyományainkat csak úgy őrizhetjük meg, ha közben másokét elutasítjuk?

A hagyomány nem múzeumi tárgy

Talán itt van az egész vita lényege.

Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a hagyományokra, mintha azok valamikor a múltban végleg elkészültek volna, és azóta kizárólag változatlan formában szabadna továbbadnunk őket.

Csakhogy a hagyományok folyamatosan változnak.

A karácsonyunk nem ugyanolyan, mint kétszáz évvel ezelőtt. A húsvéti szokásaink is átalakultak. A lakodalmaink, a születésnapjaink, még a temetkezési szokásaink is változnak.

Egy hagyomány nem attól él, hogy minden változástól megvédjük.

Hanem attól, hogy az emberek újra és újra értelmet találnak benne.

És ki tudja?

Lehet, hogy száz év múlva a magyar gyerekek számára a tökfaragás éppen olyan természetes őszi szokás lesz, mint ma a húsvéti tojásfestés.

Nem kell választanunk a töklámpás és a mécses között

Talán a legfontosabb félreértés az, hogy a Halloween és a halottak napja egymás ellenségei lennének.

Pedig miért lennének?

Október 31-én egy család faraghat tököt, a gyerekek beöltözhetnek, játszhatnak, nevethetnek.

November 1-jén vagy 2-án pedig ugyanaz a család kimehet a temetőbe, virágot vihet, gyertyát gyújthat, és csendben emlékezhet azokra, akik már nincsenek velünk.

A játék nem teszi értéktelenné az emlékezést.

A nevetés nem jelenti a tisztelet hiányát.

És az, hogy befogadunk egy új szokást, nem jelenti azt, hogy elfelejtjük a régieket.

Az emberi életben a vidámságnak és a gyásznak is megvan a maga helye. Sőt, talán éppen attól teljes, hogy mindkettő jelen van benne.

Végül egy kérdés a hagyományok őrzőihez

Ha a karácsony lehet a miénk, ha a húsvét lehet a miénk, ha évszázadokon keresztül képesek voltunk más kultúrák ünnepeit saját tartalommal megtölteni, akkor miért éppen a Halloweennál húzzuk meg a határt?

Senkit nem kell rábeszélni, hogy ünnepelje.

De talán senkit nem is kellene megszólni azért, mert ünnepli.

A hagyományaink megőrzésének legjobb módja nem az, hogy mások szokásai ellen harcolunk, hanem az, hogy a sajátjainkat szeretettel továbbadjuk.

Mert a kultúrát nem az idegen szokásoktól kell félteni, hanem attól, ha elveszítjük a kíváncsiságunkat, a nyitottságunkat és az egymás iránti tiszteletünket.

És ha valaki mindezek után is úgy gondolja, hogy a Halloween veszélyezteti a magyar kultúrát, annak lenne egy egészen egyszerű javaslatom:

Faragjon ki egy tököt.

Hátha a fényénél egy kicsit másképp látja a világot.