Megemlékezés 1956-ról - kicsit másképp

70 év. Apánk, nagyapánk körülbelül ennyi idős. Ők voltak akkoriban fiatal emberek, ők élték át 56 eseményeit. Mindenki kicsit másképp, de az biztos, hogy hatással volt rájuk és családjukra.

Lehet, hogy a te őseid részt vettek a harcokban. Lehet, hogy kitelepítették utána őket, felelősségre vonták vagy egyszerűen „csak” óriási szorongást, csalódást éltek át. Lehet, hogy megbélyegezték őket, és nem tanulhattak tovább. Lehet, hogy egyike vagy a kivándoroltak, hazájukat elhagyó százezrek leszármazottjának. Az sincs kizárva, hogy a harcokban meghalt valakid, és lehet, hogy azóta a család büszke erre a harcosra, de lehet, hogy el is felejtette, sőt a biztonság kedvéért inkább még titokban is tartotta a kilétét. Elképzelhető, hogy a megszálló orosz csapatok egyik tagja lett az ősöd, hiszen ők is emberek voltak. A lényeg, hogy számtalan variációban, de hatással volt sokunk életére az esemény.

És hiába telt el 70 év. Az akkori történések élménye tovagyűrűzik a jelenbe. Nem egyértelműen, szemmel láthatóan, de vannak a szem számára láthatatlan módok is. Az utat, amin ezek a hatások érvényesülnek a neurobiológia, az epigenetika, a pszichológia is ismeri és elismeri. A neve: transzgenerációs öröklés. De mit jelent ez?

Például nagyapádat a harcok után büntetésként eltiltották a továbbtanulástól, pedig nagyon szeretett volna egyetemre járni. Ma, 70-vel később te sem kezded el a magasabb szintű tanulmányaidat, pedig megvan hozzá az eszed, szeretnéd, de valami mindig közbejön. Vagy ha elkezded, esetleg nem tudod befejezni.

Lehet, hogy nem vagy képes kiállni magadért, pedig nem vagy se gyáva, se bátortalan, de mindig van egy érzésed, hogy könnyen megütheted a bokádat. Mert ott mocorog a füledben a családi intelem: ne szólj szám, nem fáj fejem.

Vagy ha például ezt a nagyapát, dédapát – csak pusztán jóakaratból, megóvandó a következő generációt, hiszen az állam kvázi ’páriává’ tette őket, és a családjukat is büntette különböző módokon – letagadta, eltitkolta a család. De az egyik unoka, dédunoka lélekben szolidaritást vállal vele, és olyan minőségeket, nehéz érzéseket vesz magára, amik nem rá jellemzőek, viszont erre az eltitkolt ősre hajaznak: Önmagán keresztül emlékeztetve a családot az eltitkoltra, akinek pedig szintén joga van odatartozni.

Vagy egy életen át küzdesz édesapáddal, mint ’hatalmi’ személlyel, mint ahogy küzdöttek 56 harcaiban az elnyomó rendszerrel felmenőid.

Ezek csak kiragadott példák, és számtalan variációban jelenhetnek meg egy ilyen hangsúlyos történelmi esemény hatásai.

De miért történik mindez?

Mert különböző törvények uralják létünket. A család szempontjából van egy olyan törvény, hogy a családi tudattalan, a családi lélek nagyobb, erősebb az egyéni léleknél. Ez annyit tesz, hogy ami a családi kollektív tudattalanba beépült, az erősebben hat ránk, mint a saját individuumunk minőségei. Megvan a saját habitusunk, személyiségünk, de közben a tetteinket, szokásainkat, magatartásunkat erősen árnyalják a családi emlékezetben élő átélt események érzelmi minőségei, megszületett parancsai, törvényei. Mint az egyik fenti példa mutatta: ne szólj szám, nem fáj fejem – és máris megszületett a gyenge önérvényesítés.

Megörököljük azokat a parancsokat, viselkedésmintákat, amik őseinkbe égtek – rendszerint mélyen megérintő érzések mentén. És ez a harc, a szabadságért való küzdelem, és az utána következő elnyomás és büntetéscunami bizony mélyen megérintette az akkori társadalmat. És bár a társadalom egy gyűjtőfogalom, de egyéneket takar. Egyéni életeket, egyéni érzéseket, egyéni megéléseket.

Mit tehetünk mindezzel? Hogyan emlékezhetünk méltón – és egy kicsit kevésbé hagyományos módon - egy ilyen eseményre?

Egyrészt utánajárhatunk, milyen érintettsége van a családnak 56-hoz. Megemlékezhetünk az akkor élt családtagjainkról.

De lehet, hogy nincs a felszínen erről semmi a családi emlékezetben. Ellenben ma már léteznek olyan módszerek, technikák, amik vissza tudnak repíteni minket a múltba, és meg tudják mutatni azt is, hogyan, miben vetül ránk a múlt visszvénye. Ilyen módszer a családállítás is. Talán nem véletlen, hogy ez ma ennyire népszerű. Van mit helyretenni.

És persze a családállítás túlmutat 56-on, hiszen az elmúlt évszázadban igen sok komoly és mindenkire ható történelmi esemény zajlott. Vérzivataros évszázad volt, nem vitás. De épp ezért is érdemes foglalkozni a családi emlékezettel. Mert ezek a hatások a mai napig ott élnek bennünk erős belső parancsként, viselkedésmintáinkban, hitrendszereinkben, szokásainkban.

Aki nagyapánkat verte, minket is ver.

De mi választhatunk. Megemlékezhetünk a múltról egy új örökséggel. Változtassuk át az onnan jövő fájdalmat és nehézségeket erővé és lehetőséggé az életünkben. Tiszteljük meg őseink sorsát úgy, hogy értelmet adunk fájdalmuknak azzal, hogy mi már másképp csináljuk, és mindent megteszünk, hogy béklyóktól mentes, örömteli, szeretetteljes életet élünk.

..........folytatása következik.............
Józsa Erika
https://jozsaerika.hu/