Freddy.

Igaz történet alapján.

Freddyről gondoltam írni Önnek pár sort. Hogy minek, azt ne kérdezze, de a Mester és Margarita-ban olvasható, hogy írás nem vész el. Megmarad. Valahol az univerzumban elraktározódik minden papírra lejegyzett gondolat. Szívesen hiszem ezt el Bulgakovnak. Feltételezem, oka sincs mindenképpen annak, mikor, mit ír le az ember, illetve, hogy egyáltalán ír.

Így van ez Freddyvel is, aki immár több, mint száz éve figyeli a német mindennapok alakulását, amit mi történelemnek nevezünk, de felette pusztán elszálltak a kocsmaszagú évek. Napi rutinja semmit sem változott az esztendők során, s millenáris korához képest kifejezetten jól tartja magát. Rendkívül szuggesztív, mégis letisztult, egyszerű egyéniség. Barna, sildes sapkája, sötét nyaksálja, s a szájából kilógó gyufaszál állandó kellékei megjelenésének. Én kedvelem, mert nem beszél. Kellemes külleme ellenére kemény fából faragták. Másként nem élte volna túl az immár maga mögött hagyott, viharos XX. századot. Ahogy mondják, nehéz idők erős jellemet nevelnek. Freddynek erre abszolúte szüksége volt. Születésétől kezdve kézről kézre járt, s csak elképzelni tudom, kikkel ihatott együtt a germán sörözők mélyén. Igaz — ahogy elmondták —, nem volt soha kilengéseiről híres, jobban szerette otthon, a lakóház mellé épített, családi kocsmában múlatni az időt.

Én is egy ilyen füstös, családi kricsmiben ismertem meg Vehlingenben, ötszáz méterre a holland kishatárátlépőtől, kopott, bőr, dobókockázáshoz használt poharak, fekete pöttyös, fehér dobókockák, dartsnyilak, hangoskodó hollandok és duhaj németek társaságában. Az ivó, s a ház tulajdonosa, Margaret mutatta be nekem. A korát kétkedve fogadtam, viszont Margaret hitelt érdemlően bizonyította, hogy Freddy annyi, amennyi, — egyébként is, ki számolja a századik születésnap után - s angolszász neve ellenére egyébként igazi fricc, aki a sört hidegben, melegben állva issza, ahogy Németország ezen részén szokás, ahol is a holland fapapucsok gyakran botlanak germán szandálokba, s ilyenkor általában Freddy is előkerül.

Neki teljesen mindegy, hogy Prost! vagy Proost!, azon az egy o-betűn semmi nem múlik, legkevésbé Freddy munkája. Neki ugyanis egyetlenegy dolga volt egész eddigi életében: kinyitni a gyöngyöző sörös- és borosüvegeket, betűzéstől és kiejtéstől függetlenül.

Elgondolni is szédítő, hányféle ember fordult meg körülötte ennyi év alatt. A XX. század legviharosabb időszakát a kocsmapult mögül nézhette végig. Abban sem vagyok biztos, hogy nem találkozott személyesen az egykori német birodalom nagyjaival, híres-hírhedt személyiségeivel vagy szőke, búgó hangú díváknak álcázott kémekkel, akik kék cigifüstöt fújtak vad-piros rúzsos ajkukon, s kacéran szedték ki a titkokat vasalt egyenruhás, német tisztekből.

Legalábbis ehhez hasonló dolgok jutottak eszembe, amikor Freddyt először kezembe fogtam, s felbontottam vele az első sörömet. Mert igen, Freddy egy kézzel mívesre faragott sörbontó, akinek száz éve adott formát egy ügyes német kézműves. S bár „csak” egy fa faragvány, látványa oly tetszetős és inspiráló, hogy bennem milliónyi színes történetet ébresztett fel szunnyadó tudatom mélyéről.

Mégis hálátlannak bizonyultam, mert első adandó alkalommal letörtem a szájában száz éve fityegő gyufaszálat. Hogy több kárt ne okozzak benne, felmentettem a további szolgálat alól, s immár nyugdíjba vonultan díszeleg a konyhaablakban, mi pedig csavaros kupakos sört veszünk.

Ráadásul alkoholmenteset.

Menyes Angéla