Bemutatkozás

Engem kiver a hidegveríték, amikor önéletrajzot, bemutatkozást kell írnom. Egyrészt sosem emlékszem zűrös életem adatainak sorrendjére – Cavinton? – másrészt, ugyan mit lehet megtudni bárkiről egy adatfelsorolásból? A motivációs levél hazugságait meg hagyjuk! Mindenki a szakmai előrelépés, a magasabb fizetés reményében akarja megkapni az új állást vagy pozíciót és nem a motivációs levélben tőszavakban felsorolt rizsáért. Mert hosszan azért nem kell ecsetelni. Kivéve, ha az ember lánya felkérést kap erre Abonyi Lacitól, hogy lenne -e kedve beállni – na, nem a sorban – hanem a FIXINFO kicsi, de annál kreatívabb csapatába. Még fix, hogy igen! Csak az a fránya bemutatkozás!

Itt tehát egy hangzatos felsorolásnak kellene következnie arra vonatkozóan, hogy mikor, hol, kivel, s mennyi ideig. De kérem, ez eleve magánügy! S látja, velem mindig ez a baj! Kérnek egy önéletrajzot, egy sima bemutatkozást, de nekem kell a marhaság, a provokáció, a meglepő és mulatságos, pedig lehet, senki nem nevetett a végén. Főleg nem én!

Korábbi – szerintem viccesen eredeti – önéletrajzaimnak a címzettek nemhogy a végére értek volna, de feltehetően el sem olvasták őket, én pedig válasz nélkül maradván nem tartottam indokoltnak a kacarászást, bár az önirónia egy kis mosolyt azért csalt az arcomra. Gondolom, épp csak rápillantottak nagy reményekkel beadott önéletrajzomra, s máris beindult a szirénázó piros lámpa, ami hívta az ügyeletes egészségügyi rohamosztagot, mert a formabontó CV-től a HR-esnél valami ismeretlen eredetű, életet veszélyeztető egészségügyi probléma lépett fel.

Mindenesetre elég gáz, hogy egy olyan hivatásnál, mint az újságírás — amihez nélkülözhetetlen a kreativitás, a karakter — semmi esélyt nem adnak az álláskeresőnek arra, hogy már az életrajzában megvillantsa rátermettségét, tehetségét. Nyilván nem én fogom megváltani a média világát, hisz’ feltehetően Ön is tudja, hogy megy ez. Ha nem, elmondom: – nem kell az eredeti, a furcsa, az érdekes, a tapasztalt pedig végképp nem. Gyakornokokkal jobban kijön a matek! Aki kompromisszumképes, aki rendesen szocializált, – én meg még óvodába se jártam – aki szófogadó csepűrágó, a behódoló bértollnok az, akit tárt karokkal várnak a csilivili szerkesztőségek. Kivéve a FIXINFO-t.

Ennyi érzékenyítés után, remélem Önnél nem gyullad ki a veszélyt jelző piros lámpa, bemutatkozásomat olvasva. Már csak azért is jobb lenne ezt kiküszöbölni, mert engem – helyesebben a cikkeimet – minimum három hónapig biztosan nem fog tudni elkerülni.

Most villan be mélységes bárdolatlanságom, hogy még csak be sem mutatkoztam!

Menyes Angéla vagyok, s az a megtiszteltetés ért, hogy a FIXINFO csapatát erősíthetem, mint vezető újságíró. Maradjunk annyiban, hogy a “ vezető “ szót egyenlőre átugorjuk, s ráfogjuk az impresszumra.

Mit mondjak? Tíz éves koromban a pszichológus azt javasolta anyának, hogy legyek sebész vagy újságíró. ( Megjegyzem nem sok a különbség. ) Számtalan kitérő és vargabetű mellett s után, végül elsősorban újságíró lettem.

Én, még tanultam a szakmát. Nem volt elég a tehetség, de egy hétvégi, kreatív írástanfolyam hatvanezerért és egy valóságshow-ban lehúzott bugyi sem. Nem egy meztelen tusolós jelenet után estem be a szerkesztőségi lapindítóra, sem egy reggeli műsor kamerái elé. Egyezzünk ki abban, hogy nem a szél fújt a pályára.

Újságírást az Esztergomi Tanítóképző Főiskola keretén belül tanultam, ahol szakdolgozatomat — A riport és a filmkritika címmel — jelesre értékelték. Ezzel egy időben írt, “ Trézsi néni “ című glosszámat oktatási célra használták fel.

Az újságírás mellett pszichológiát, ( Gyermekrajz elemzéssel kapcsolatos szakcikkem jelent meg az “ Annales Universitatis litterarum et artum Miskolciensis - ban ) numerológiát és PR-managementet tanultam.

Fő tevékenységi köröm az újságírás volt, de tanítottam óraadó tanárként alkalmazott pszichológiát és PR - managementet Miskolcon, mert “ Sorsod Borsod “. Legalábbis ezt mondják, de én speciel elhagytam a várost, mely nem fogadott magába. ( Miskolciak, Edda - rajongók ezt biztos jobban értik. Többiek idézzék fel a kopasz rockénekest, aki mellékállásban táltos és zacit nyitott Miskolcon, ahol ott is maradt az U. S. A -ból hazahozott jegygyűrűm, de ez nem ide tartozik. )

Mind e mellett azt sem árt tudni, hogy a 90’- es években járunk. Talán kiábrándító, de befigyel a 6x, ami nem egy “ over size “ ruhaméret!

Tizenkét évig aktívan dolgoztam a magyar sajtóban. Leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hetilapoknál belsős újságíróként, de szerkesztői feladatokat is rendszeresen elláttam. Emellett folyamatosan külsőztem országos, – Kurír, ha még emlékszik rá valaki – valamint egyéb megyei lapoknál. Majd egy miskolci faipari Kft PR - managere voltam, de kalandos munkahelyeim sorát otthagytam az Atlanti-óceánért, s egyéb világcsavargásokért, melyek részben még ma is tartanak. Az írást sosem hagytam abba. Született vers 50 fittes létra tetején is, nem kevés!

Miután meguntam az U. S. A - ban a tetőfedést és egyéb tevékenységeim, közel tíz év után 2009 - ben visszatértem Magyarországra, és döbbenten tapasztaltam a magyar média hihetetlen elmocsarasodását. Posványosodás ide vagy oda, igyekeztem visszakerülni a szakmába. Kisebb sikerek után – több antológia, sikeres pályázatok, egyebek – ezirányú törekvésem nem torkollott hangos siker sztoriba.

A magyarországi antológiák oldalain való közösködést méltatlannak találva, saját könyveim írásába fogtam. Eddig négy önálló kötetet írtam, többi folyamatban. Ha nem olvasta, nem az Ön hibája. A fősodor nem tolja a képébe az biztos.

Nem tudom mennyi pozitívumot adhat hozzá a cikkeim minőségéhez, ha az olvasó tudja, hogy szeptember 7 - én születtem s, hogy húsz évesen programozást is tanultam, hogy az életet leszámítva nincs más hobbim, meg van jogsim és nyekergek külföldi nyelveken, de — s remélem, ez észrevehető — magyarul is beszélek, elvégre ez egy magyar újság.

Nem egy unatkozó, klimaxos ‘icsa cikkeit fogja a FIXINFO oldalain olvasni ezután, aki unalmában nem tudott jobbat kitalálni, minthogy, az amúgy is túlkínálattól szenvedő magyar média mocsarába szórja butácska gondolatait. De ne is egy megkeseredett boomert képzeljen el az LCD másik oldalán, aki az Armageddon küszöbén úgy döntött, belekezd valamibe, ami szinte már véget is ért.

Érdekesen komplex személyiség vagyok, nem simulékony, de legalább renitens. Mindez rengeteg valós tapasztalattal fűszerezve. Nem az a 24 Celsius-fokos szobában írogató teoretikus, aki puszta feltételezések alapján úgy ír le dolgokat egy újságcikkbe, hogy halvány lila gőze sincs írása tárgyáról, de abban azért rendkívül biztos.

Írásaimon keresztül reagálok a mai neoprimitív kor visszásságaira, kétségbeejtő és látszólagos elveszettségére. Igyekszem új látás - és gondolkodásmódot, megoldási kódokat közvetíteni és régi alapértékeket ismét divatba hozni, megőrizni a magam eszközei által. ( S most jut eszembe, hogy még nem is mondtam, hogy festek is! ) Aktuális szellemi, lelki, szakmai szintemnek megfelelően, – illetve fejlesztve azokat – nyilvánulok meg, s fontos: nem kell elhinni amit leírok. Elég, ha elgondolkodik rajta.

Nálam nincs fölösleges politessz, cirádás mellébeszélés, s nincs politikai pártot vagy bárki mást kiszolgáló kötelezettség. Itt nyers egyszerűség, egyenes közlés, humor és (ön)irónia van. Nem vagyok simulékony, s talán szerethető sem, de ez ugye nem egy társkereső platform.

Én nevén nevezem a dolgokat, nem vagyok kimondottan „píszí”-kompatibilis. Ennek egyrészt gyári oka van, másrészt kívánatos lenne visszaszokni az őszinte, egyenes kommunikációra. Abból kevesebb félreértésen alapuló probléma származna, mint a finomkodó, mondok is valamit, de leginkább semmit vagy legfeljebb ködösítek ( woke ) közlésmódból.

Ha Ön nem az egybites töltetű információk által okozott, kétpercenkénti agyi Dopamin-ejakulációt keresi egy újságban, szerintem jóban leszünk, hiszen a FIXINFO sem az a platform, ahol ezekkel szolgálnak. Többek között ezért is fogadtam örömmel a felkérést.

Persze az is lehet néha jó. Mi több, magam is kedvelem egyszer - egyszer a gyors és előjáték nélküli intellektuális kielégülést, – ne mondja, hogy másra gondolt! – de mindamellett hiszem, hogy vannak még, akik szeretnek olvasni, s nemcsak azt és úgy, amit és ahogy a központi médiát igazgató hivatal az orruk elé tol, hanem olyat is, mint jómagam, aki frissítő forrásként csordogál a fősodratú média árnyékában, s pezsdíti fel azokat, akik még kíváncsiak, s ki mernek lépni komfortzónájuk kerítésén túlra, a gondolatrendőrség egyre erősödő hatalma ellenére.

Maradjunk annyiban, hogy kultúr-dinoszauruszként aposztrofálom magam.

S ha idáig ért az olvasásban, feltehetően Ön is az.

Ha pedig mégsem tetszik, görgessen tovább.

……..

Tudtam, hogy marad!

Menyes Angéla

2026. szeptember 19.