Az életben egy dolog biztos

Egyszer mindannyian meghalunk. Ez talán az egyetlen esemény az életünkben, amelynek bekövetkezésében teljesen biztosak lehetünk. Mégis úgy élünk, mintha velünk soha nem történhetne meg. De milyen halált szeretnénk? Fel lehet rá készülni? Megkönnyíthetjük az utolsó pillanatokat? És mi van akkor, ha a halál nem a történet vége? Egy több évszázados tibeti tanítás olyan kérdéseket vet fel, amelyeket talán mindannyiunknak érdemes lenne még életében megválaszolnia.

A találkozás, amelyet senki sem mondhat le

Különös lény az ember.

Évtizedekre előre tervez. Biztosítást köt, nyugdíjra takarékoskodik, házat épít, gyerekeket nevel. Gondosan megszervezi a nyaralását, megtervezi a karrierjét, és olykor még azt is tudja, mit szeretne csinálni tíz év múlva.

Egyetlen eseményre azonban, amely egészen biztosan bekövetkezik, szinte egyáltalán nem készül.

A saját halálára.

Pedig a kérdés nem az, hogy meghalunk-e.

Hanem az, hogy mikor, hogyan, és milyen lelkiállapotban érkezünk el életünk utolsó pillanatához.

A halálról nem szívesen beszélünk. Sőt, tagadjuk! Ha szóba kerül, gyakran elvicceljük, témát váltunk, vagy egyszerűen kijelentjük, hogy ezen még ráérünk gondolkodni.

Csakhogy a halálnak van egy meglehetősen kellemetlen tulajdonsága, nem egyeztet velünk időpontot.

És ami talán még érdekesebb, vajon számít-e, hogy hogyan éltünk addig? Mit tettünk? Vagy éppen, mit nem tettünk?

Milyen halált szeretnél?

Tegyük fel, hogy választhatnál.

Hirtelen szeretnél meghalni, minden előzetes figyelmeztetés nélkül? Egyik pillanatban még itt vagy, a következőben már nem.

Vagy inkább tudni szeretnéd, hogy közeledik a vég?

Szeretnél időt kapni az elbúcsúzásra? Elmondani valakinek, hogy szereted? Bocsánatot kérni? Rendezni egy évtizedek óta húzódó vitát?

Vagy éppen ellenkezőleg, nem szeretnéd átélni a várakozás, a bizonytalanság és az elmúlás tudatának terhét?

És ha lenne választási lehetőséged, hol szeretnél meghalni?

Otthon, a saját ágyadban? Egy kórházban, ahol minden lehetséges orvosi segítség rendelkezésre áll? Szeretteid körében? Vagy inkább csendben, egyedül? Vagy motoron száguldva?

A legtöbb embernek van elképzelése arról, hogyan szeretne élni.

De vajon hányunknak van elképzelése arról, hogyan szeretne meghalni?

Nincs mindenkire érvényes helyes válasz.

De az már önmagában elgondolkodtató, hogy legtöbbünk talán még soha nem tette fel magának ezeket a kérdéseket.

Vajon attól félünk, hogy meghalunk, vagy attól, hogy nem éltünk igazán?

Egy különös könyv Tibetből

A tibeti buddhizmus évszázadok óta egészen más szemszögből vizsgálja a halált.

A Tibeti halottaskönyv, eredeti nevén Bardo Thödol, nem egyszerűen a halálról szóló filozófiai elmélkedés. Vallási útmutató, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a haldoklónak és a hagyomány szerint a halál után továbbhaladó tudatnak.

A cím jelentése megközelítőleg: „Megszabadulás hallás által a köztes állapotban”.

A szöveget a tibeti hagyomány Padmaszambhavához köti, történeti megjelenését pedig a 14. századi Karma Lingpa alakjához kapcsolják. Nyugaton az 1927-ben megjelent angol kiadás révén vált szélesebb körben ismertté.

A könyv alapgondolata első hallásra különös lehet a nyugati ember számára.

A halál nem feltétlenül a vég, hanem egy átmenet.

A tibeti buddhista felfogás szerint a halál és az újjászületés között létezhet egy köztes állapot, amelyet bardónak neveznek.

Ebben a hagyományban a halál nem pusztán biológiai esemény. A tudat átalakulásának és a felismerés lehetőségének időszaka is.

A haldokló mellett ezért hagyományosan felolvasnak, imádkoznak, és igyekeznek segíteni abban, hogy a távozó tudata felismerje a számára megjelenő tapasztalatok természetét.

A tanítás szerint a félelem, a ragaszkodás és a tudatlanság akadályozhatja a megszabadulást, míg a felismerés és az elengedés segítheti azt.

Fontos azonban különbséget tennünk a vallási tanítás és a tudományosan igazolt tény között. A bardo és az újjászületés létezését a modern tudomány nem bizonyította.

De talán nem is kell mindenben elfogadnunk a tibeti tanításokat ahhoz, hogy észrevegyük a mögöttük rejlő fontos emberi kérdést.

Miért ne készülhetnénk fel életünk végére ugyanolyan tudatosan, ahogyan életünk fontos eseményeire készülünk?

Mi történik a halál után a Tibeti halottaskönyv szerint?

A Bardo Thödol hagyományában a halálhoz és az újjászületéshez kapcsolódó köztes állapotoknak különös jelentőségük van.

A tanítások több szakaszt különböztetnek meg.

1. A halál pillanata – a valóság felismerésének lehetősége

A hagyomány szerint a halál bekövetkezésekor a tudat számára megnyílhat a végső természetének felismerése.

Ezt a tanítás gyakran a tiszta fény tapasztalatával írja le.

A tibeti buddhista értelmezésben ez nem egyszerűen egy fizikai fényjelenség, hanem a tudat alapvető természetének szimbolikus és spirituális megjelenése.

A gyakorló célja az, hogy felismerje ezt az állapotot, és ne ragadjon bele a félelembe vagy a megszokott énképéhez való kötődésbe.

2. A köztes állapot – találkozás a tudat megnyilvánulásaival

A hagyomány szerint a következő szakaszban különféle békés és haragvó istenségek, fények és látomások jelenhetnek meg.

Ezeket a tibeti buddhizmus nem egyszerűen külső lényekként értelmezi. A tanításokban a tudat természetének és működésének megnyilvánulásaiként is szerepelnek.

A cél ismét a felismerés.

Ami félelmetesnek látszik, attól nem feltétlenül kell menekülni.

Amit idegennek érzékelünk, az a tanítás szerint saját tudatunk természetével is összefügghet.

Ez különösen érdekes gondolat.

Hiszen életünk során is milyen gyakran menekülünk saját félelmeink, emlékeink vagy megoldatlan konfliktusaink elől?

3. Az újjászületés felé vezető állapot

A tibeti buddhista hagyomány szerint, ha a tudat nem jut el a megszabadulásig, a karmikus hajlamok és a ragaszkodás újabb születés felé vezethetik.

A népszerű ismertetések gyakran 49 napos időszakról beszélnek, amelynek különleges jelentősége van a tibeti halotti szertartásokban. Ez azonban vallási keret, nem a halál utáni folyamat tudományosan mért időtartama.

Az egész tanítás középpontjában egy figyelemre méltó gondolat áll:

A halálra való felkészülés nem a halál pillanatában kezdődik, hanem az életünk során.

Mi történik velünk valójában a halál pillanatában?

A biológia sok mindent el tud mondani a haldoklás folyamatáról.

Tudjuk, hogy a szervezet működése fokozatosan vagy hirtelen leállhat. Ismerjük az oxigénhiány, a keringés megszűnése és az agyműködés változásainak számos következményét.

De a halál szubjektív megtapasztalásáról jóval kevesebbet tudunk.

Mit él át az ember az utolsó pillanataiban?

Fél? Megnyugszik? Emlékeket lát? Érzékeli a környezetét?

És van-e egyáltalán tudatos élmény akkor, amikor az agy működése visszafordíthatatlanul megszűnik?

A halálközeli élményekről szóló beszámolók sokszor különös hasonlóságokat mutatnak.

Egyesek ragyogó fényről, békéről, testen kívüli élményről vagy elhunyt hozzátartozókkal való találkozásról számolnak be.

Mások nem emlékeznek semmire.

A halálközeli élmények valódi kutatási témát jelentenek. Ugyanakkor az ilyen beszámolók olyan emberektől származnak, akik túlélték a kritikus állapotot. Nem bizonyítják, hogy a tudat a visszafordíthatatlan halál után is fennmarad.

A legfontosabb kérdés tehát továbbra is nyitott.

Amikor a testünk megszűnik működni, megszűnik-e minden, amit önmagunknak nevezünk?

Mi van, ha van folytatás?

Az emberiség története tulajdonképpen a halál utáni életre adott válaszok története is.

Az ókori egyiptomiak a túlvilági utazásra készítették fel halottaikat.

A kereszténység az örök élet és a feltámadás reményét hirdeti.

A hindu hagyományokban központi szerepet kap az újjászületés és a karma.

A buddhizmus szintén beszél az újjászületésről, de nem egy változatlan, örök személyes lélek továbbvándorlásaként értelmezi azt.

A materialista világnézet szerint pedig a tudat az agy működéséhez kötődik, és a halállal megszűnik.

Ezek eltérő válaszok ugyanarra az emberi kérdésre.

Mi történik velünk, amikor meghalunk?

Egyik vallási elképzelés sem tekinthető tudományosan igazolt leírásnak a túlvilágról. Ugyanakkor a tudomány jelenlegi ismeretei sem adnak minden filozófiai kérdésre korrekt választ a tudat természetéről.

Talán nem is az a legfontosabb, hogy mindenáron választ találjunk.

Hanem az, hogy merjünk kérdezni.

Ha van folytatás, vajon számít, hogyan éltünk?

Ha nincs folytatás, nem válik-e még értékesebbé minden percünk?

És mi van akkor, ha a halál egészen más, mint amilyennek bármelyikünk elképzeli?

Lehet könnyebb a halál?

Van valami, amiről meglepően keveset beszélünk.

Nemcsak az számít, hogy meghalunk, hanem az is, milyen körülmények között.

A modern orvostudomány egyik fontos eredménye a palliatív ellátás és a hospice-szemlélet fejlődése.

Ezek célja, hogy a súlyos, életet veszélyeztető betegséggel élő emberek megfelelő fájdalomcsillapítást, tüneti kezelést, lelki támogatást és emberi méltóságot kapjanak.

A halál körülményeit általában nem választhatjuk meg. A szenvedést sem lehet minden esetben teljesen megszüntetni.

De vannak dolgok, amelyekről még időben dönthetünk.

Beszélhetünk szeretteinkkel a kívánságainkról.

Megfogalmazhatjuk, mit tartunk fontosnak az életvégi ellátás során.

Kérhetünk segítséget félelmeink feldolgozásához.

Rendezhetünk kapcsolatokat.

Elmondhatjuk mindazt, amit évek óta halogatunk.

És megtanulhatjuk, hogy a segítség elfogadása nem gyengeség.

A lelki felkészülés, a vallási vagy világnézeti meggyőződés, a család jelenléte és a megfelelő orvosi támogatás mind szerepet játszhat abban, hogyan éli meg valaki élete utolsó szakaszát.

De nincs egyetlen recept.

Van, aki a csendben talál békét. Másnak a beszélgetés segít. Valakinek az ima, másnak a zene, az érintés vagy egy szeretett ember jelenléte.

Talán a jó halál nem is feltétlenül fájdalommentes vagy félelem nélküli halált jelent. Hanem olyat, amelyben az ember lehetőség szerint megőrizheti méltóságát, kapcsolatát szeretteivel és valamennyi beleszólását abba, ami vele történik.

Miért várunk az utolsó pillanatig?

Hányan hordozunk magunkban kimondatlan mondatokat?

Hány régi barátság szakadt meg egy jelentéktelen vita miatt?

Hány ember él úgy, hogy majd egyszer több időt szán a családjára, majd egyszer elutazik, majd egyszer elkezdi azt az életet, amelyre valóban vágyik?

Csakhogy az élet nem ígéri meg, hogy lesz „majd egyszer”.

A Tibeti halottaskönyv egyik, mai életünkre is alkalmazható tanulsága éppen ez lehet: az elmúlással való szembenézés nem feltétlenül elvesz az élet öröméből.

Akár hozzá is adhat. Mert ha valóban megértjük, hogy az időnk véges, talán másként kezdünk bánni vele.

Kevesebbet haragszunk.

Többet beszélgetünk.

Könnyebben bocsátunk meg.

És talán végre elkezdjük azt az életet élni, amelyet eddig csak terveztünk.

A halálra készülni annyi, mint megtanulni élni?

A tibeti buddhista hagyományban a halál tudatos szemlélése nem feltétlenül komor vagy félelmetes gyakorlat.

Emlékeztető az élet mulandóságára. Arra, hogy sem a vagyonunk, sem a társadalmi helyzetünk, sem a hétköznapi problémáink nem örök érvényűek.

Egy nap mindent itt hagyunk.

Az autónkat.

A házunkat.

A bankszámlánkat.

A terveinket.

És azokat az apró sérelmeket is, amelyek miatt néha éveken keresztül nem beszélünk valakivel.

De akkor mi marad?

A szeretteink emlékei?

A tetteink következményei?

Az, amit másoknak adtunk?

Vagy valami olyan, amit ma még nem értünk?

Talán éppen a halál bizonyossága adhat különleges értéket az életnek.

Hiszen ami végtelen, azt könnyű természetesnek venni.

Ami viszont egyszer véget ér, annak minden pillanata megismételhetetlen.

Az utolsó kérdés

Képzeljük el, hogy ma este lefekszünk, és valaki feltesz nekünk egyetlen kérdést:

Ha ez lenne életed utolsó napja, elégedett lennél azzal, ahogyan éltél?

Nem azzal, mennyi pénzt kerestél.

Nem azzal, milyen autód volt.

Nem azzal, hányan ismertek.

Hanem azzal, hogy szerettél-e eleget. Volt-e bátorságod önmagadnak lenni. Hagytál-e valami jót magad után.

És hogy maradt-e valami igazán fontos, amit még el kellett volna mondanod.

Nem tudjuk biztosan, mi vár ránk a halál után.

Lehet, hogy valami. Lehet, hogy semmi.

De egy dolgot tudunk.

Most még itt vagyunk.

És talán éppen ez a legfontosabb. Mert a halálról való gondolkodás végül nem is a halálról szól.

Hanem arról, hogyan szeretnénk élni, amíg lehet.

És Ön gondolkodott már ezen?

• Ha választhatna, hirtelen szeretne meghalni, vagy inkább időt kapna a búcsúzásra?

• Fél a haláltól, vagy inkább attól, hogy egyszer véget ér az élete?

• Hisz abban, hogy létezik valamilyen folytatás?

• Van valami, amit még mindenképpen szeretne megtenni?

• És ha ma lenne az utolsó napja, kinek mondaná el először, hogy szereti?

Várjuk olvasóink gondolatait, mert talán éppen a halálról való beszélgetés segíthet abban, hogy teljesebb életet éljünk.

Források és további olvasnivalók

• Bardo Thödol – Tibeti halottaskönyv, a tibeti buddhista hagyomány szövege.

• Bryan J. Cuevas: The Hidden History of The Tibetan Book of the Dead (Oxford University Press, 2003).

• Francesca Fremantle: Luminous Emptiness: Understanding the Tibetan Book of the Dead (Shambhala, 2001).

• Egészségügyi Világszervezet (WHO): Palliative care – a palliatív ellátás alapelvei.